[Kezdőlap]

[Tevékenységeink]

[Referenciáink]

[NSVR]

[Partnereink]

[Elérhetoségünk]

[Digitális rögzítk]

[Szervízeink]


 
   
Rövid cégtörténet

Alapító tagjaink 1982-óta foglalkoznak vagyonvédelemmel. Először a Tatabányai Gelka szerviz keretein belül kezdtünk a mai szakmánkkal foglalkozni. Helyi múzeumok, és vendéglők betörésjelző rendszerét telepítettük. Később 1987-től, a Kaposvill alkalmazottjaiként az Ibusz irodák országos hálózatát telepítettük és szervizeltük.

Néhány évvel ezután kiváltunk, és megalapítottuk a Kaposelektro Szövetkezetet. A Kaposelektro Szövetkezet keretein belül, Észak Dunántúli képviseletként működtünk. Továbbra is foglalkoztunk az Ibusz hálózattal, majd következtek az első bankok.
Pl: Agrobank hálózat, Ibusz Bank hálózat, Takarékbank hálózat, Kereskedelmi és Hitelbank hálózat. Emellett több nagyobb építmény, Bíróságok, Áruházak telepítését is végeztük.

Az Országban történő változások hatására, gazdasági okokból a vidéki szervizek leváltak és önálló m?ködésbe kezdtek. Ennek következményeképpen
1994. március 01-jén három alapító taggal megalapítottuk cégünk elődjét a Blocking Elektroszervíz Betéti Társaságot.
Cégjegyzékszámunk 11-06-003034/04.
Alapító tagjaink: Brém Ferenc, Filep Mihály, Károly Szilveszter.

A Blocking BT. eleinte a vagyonvédelmen kívül, televíziók, videók, stb javításával is foglalkozott. Természetesen tovább folytattuk a vagyonvédelmi tevékenységet, amely továbbra is cégünk fő profilja volt. Eleinte a helyi Áfész, és Takarékszövetkezetek felé dolgoztunk, de mint a Kaposelektro szerződött partnere tovább folytattuk a korábbi nagy beruházásokban való részvételt.

Tevékenységünk folyamán elkezdtünk alvállalkozói munkákat végezni a Robert Bosch KFT. vagyonvédelmi üzletágának. Lassanként megbecsült partnerévé váltunk. A Bosch-al karöltve telepítettük hat Metro áruház vagyonvédelmi rendszerét, több Interspar és Baumax áruházat, kisebb-nagyobb üzemeket. Később a törvényi szabályozás értelmében, a lakossági szerviz tevékenységet töröltük a tevékenységi körünkből. 1998 óta a 98/4 törvény szerint, kizárólag betörés jelző, t?zjelző, beléptető, és videó rendszerek telepítésével, és karbantartásával foglalkozunk.

2003 év elején cégünk társasági formát váltott, BT-ből KFT-vé alakult. Új nevünk: Blocking Biztonságtechnikai KFT.
Cégjegyzékszámunk: 11-09-009328
Alapító tagjaink: Brém Ferenc, Filep Mihály, Károly Szilveszter.
Társaságunk tovább folytatta a betörés jelző, t?zjelző, beléptető, és videó rendszerek, tervezését, telepítését, és karbantartását.
Cégünk fejlődése folyamatos, nyereségesen m?ködik, adó és Tb tartozása nincs.
Remélem eddigi tevékenységünk, és szakmai múltunk megnyerte tetszését.

Tisztelettel:
Brém Ferenc Üv.
 
2004 (c) GYiK-Team Internet